index.html =========== "Princetonban az a hír járta, hogy az Institute for Advanced Studies legfiatalabb, 29 éves professzora valójában félisten, de bolygónk gondos megvizsgálása után embernek álcázta magát, és ez külsőleg tökéletesen sikerült is." /Richard Rhodes/ MENÜ A kezdet A tudós politikus Hasznos linkek Neumann János (1903-1957) kezdet.html =========== A kezdet Neumann János 1903. december 28-án született Budapesten. Már egész kisgyermekként rendkívüli nyelvtehetségnek számított és kivételesen jó emlékező tehetsége volt. Hat éves korában már folyékonyan tudott ógörögül, apja e nyelven viccelődött vele. Tudott latinul, anyanyelvi szinten beszélt németül. [új bekezdés] 1911-től a budapesti Evangélikus Gimnázium tanulója volt, 1921-ben érettségizett. Neumann ugyan jó tanuló volt, de nem kitűnő, például ábrázoló geometriából, énekből, írásból és testnevelésből is B minősítést kapott. [új bekezdés] 1921. szeptemberétől beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarára, ahol fő tárgya a matematika, melléktárgyai a fizika és a kémia voltak. Mivel a matematika és a technika is érdekelte, párhuzamosan két egyetemet végzett: 1921 és 1923 közötti éveket Berlinben töltötte. [új bekezdés] Oktatói pályafutásának első állomásán 1927. áprilisában tanítási engedélyt kért a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen, és december 13-án elfoglalhatta helyét az egyetem tanárai között a matematika tanszék magántanáraként. [új bekezdés] 1930-ban meghívást kapott a Princeton Egyetemre, hogy ott töltsön egy évet vendégelőadóként. 1931-től fél évet Amerikában, fél évet Európában oktatott. 1933-ban Hitler hatalomra kerülése után költözött át véglegesen Amerikába, és lett a Felsőfokú Tanulmányok Intézetének egyik alapító professzora. tudos.html =========== A tudós politikus Az 1937-ben publikált közgazdasági dolgozata a modern növekedéselmélet alapköve. Amikor kitört a második világháború, gondolatait az iparosodott hadviselés matematikai problémáinak szentelte. A Manhattan Projekt keretében részt vett a második atombomba megépítésében.[új bekezdés] A gondolkodása a századra oly jellemző hitet képviselte: hitet abban, hogy a szellemiség ereje képes alakítani a fizikai világot. [új bekezdés] Kései éveiben az önmagukat ismétlő automatizmusok mögött lévő elvet kutatta, és hogy miképpen lehet előre jelezni és - végül - szabályozni az időjárást. [új bekezdés] Idejekorán felismerte, hogy a széndioxid kibocsátás globális felmelegedést okoz. 1949-től egyre több kapcsolata lett az atomenergia bizottsággal.[új bekezdés] 1955 augusztusában bal vállában súlyos fájdalmak léptek fel. A műtét csontrákot állapított meg, amely később a gerincét is megtámadta. [új bekezdés] 1957. február 8-án halt meg. hasznos.html =========== Hasznos linkek A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság http://www.njszt.hu/ Neumann János Centenárium, 2003 http://www.neumann-centenarium.hu/ Neumann János életrajza http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kacg/0/18164/1